qué más da

kit érdekel, mit mondanak

kit érdekel, mit gondolnak

ha bolond is vagyok

az csak rám tartozik

itt dolgozom :)

Hó elején új dolgozók jöttek a céghez. Csoportosan bevonultunk a legnagyobb helyiségünkbe, majd jött a bemutatás. Először nekünk az újakat, aztán az újaknak minket. Megy sorban a főnök: X-né Y. Mária, X. Yné és a többi, majd elér hozzám: Ő pedig Linda, ő foglalkozik a munkaügyekkel. Úgyhogy véletlenül sem H. Melinda vagyok, hanem csak Linda.
Szeretek itt dolgozni.

ezért nem sütök :)

kissémegszállottLinda

Nem tudom, van-e fokozata a megszállotságnak, de a dátumhoz közeledve egyre merészebb dolgokkal kötöm le fölös energiámat.  Miután már a repülőjegy, koncertjegy és a szállás  le/ki van fogalva/fizetve, elkezdtem a google maps-on körbejárni Barcelona-t mert hát tudnom kell, hogy hol a tenger, hol lesz a koncert, hol áll a panzió és hol tömöm tele a táskám Malú cd-kel.

Malúról jut eszembe a lista ez lenne:
Por una vez (DVD+CD)
Malú
Vive
Aprendiz
Cambiaras
Otra Piel
Esta Vez

Ebből az első három a mindenképpen kategória, ezért addig járom Barcelona lemezboltjait míg meg nem kaparintom őket.

Loca vagyok, tudom.

malú - por una vez (élő)

mindazok után, amik együtt történtek velünk
most te elmész
talán emberfeletti erő kellett hozzá
hogy ezt a döntést meghozd

egyetlen egyszer, egyetlen egyszer
könyörgök neked, nézz a szemembe
csak egyetlen egyszer

miután elértünk mindent, amiről álmodtunk
most te elmész
a barátod voltam
igazságban és hazugságban
ez így nem ér

vive tour

Tudom, hogy ezt nem így kellett volna, nem most, nem ilyen körülmények között, és valószínűleg, ha nem száll meg valami megmagyarázhatatlan sugallat, hanem lehiggadva átgondolom az egészet, akkor ma nem vettem volna retúr repülőjegyet Barcelona-ba és koncertbelépőt Malúra.

úgyhooooooooooooooogy

2009. október 9. Sant Jordi Club  21h
Malúúúúúúúúúúúúúúú

és dime, dime, dime si estoy locaaaaaaaaaa

intentando pedirme perdón

végre :)

Ide menteeeeeeeem.:)

Közkívánatra talán képeket is mellékelek majd.:)

bryn cristopher - the quest

zsákocska

fura én

Megcsörgetem, egy kicsengésnyire, visszahív. Előbb malú szól, aztán merche. A dallamra figyelek, s a mondandóm végül jelentéktelenek tűnik mellette. Elveszek a hangjegyek között. Azt hiszem, fel kéne ébredni.

Két ember volt eddig az életemben, kettő, ez nem egy nagy szám úgy hiszem, akik miatt azért ültem vonatra, fizettem a jegyért, mert velük akartam utazni egy szakaszon. Az út miatt. Mert néha könnyebb felszállni egy hatvan-salgótarján járatra vagy az életem darabkáit az ágyra szórni, mint magasztos szavakkal megnyílni. Nekem jelentett valamit az az út.

Fontosak a gyerekes bolondságok.. apróságok, amik kizökkentenek a felelősségteljes világból, és átrepítenek egy másik, mesebeli birodalomba, ahol törpilla van és farkát csóváló foltos kutya, ahol elhiszem, hogy egy narancssárga, kardalakú fadarab különlegessé tehet, és ahol a térképre történeteket rajzolnak a vonalak, s nem koordinátákat. Szeretem, mikor többet látok, mikor mást látok, mikor bolond vagyok, mikor boldog vagyok egy seholsincs álomvilágban. 

dalokba keverve

Nincs kedvem keretezni egy olyan világban, ahol minden másodpercben a feje tetejére állhat az előző pillanat megmásíthatatlannak hitt történése. Se bonyolítani az életem egy vonal miatt, amit nem lehet vagy nem merek átlépni, és nem akarok megváltozni egy másikért, aki arra nem veszi a fáradtságot, hogy megismerje, mi van belül. 

Szeretem figyelni őket, ahogy elhaladnak mellettem, egy-két lépésbe megtörnek, majd összekaparják magukat, s mennek tovább. Tudják, hogy nem lehet kihagyni, s csak remélik, hogy senki, de senki nem látja, hol torpannak meg.

Nevetséges valahol, hogy egy gesztus, egy elkapott mozdulat, mennyire vissza tud hozni valakit a múltból, ha csak egy elsuhanó rovarnyi idejére is. Rémisztő, hogy valaki lényege, ennyire megragadt bennem, és ijesztő, hogy milyen lassan kopik ki belőlem.

Órákig tudok hallgatni egy dalt, átélni újra s újra a refrént, s érzem, sőt pontosan tudom, hogy kicsit bele kellett halnom a vontatott hangokba, és a keserves sikolyokba. Nem szeretek dalokat elemezni, se azoknál sokkal értékesebb irodalmi alkotásokat, mert vagy kivált belőlem a dallammal és/vagy szavakkal valamit, vagy nem, s már irodalom órán is utáltam azt az erőszakos belemagyarázást, mert az a költői kép csakis azt jelentheti, amit egy művelt irodalmár belelátott. De, mikor a múltnap egyik albumot hallgattam a másik után, kirajzolódott előttem egy folyamat. A fájdalmas, önmarcangoló szerelmi kínódástól a dühös, és sebzett, "takarodj az életemből s ne is gyere vissza" érzésig, és csak azt bánom, hogy 2-3 évet várhatok egy újabbra, mikor végre a fülembe csengheti, hogy milyen is a boldogság. És remélem, hogy akkor igazán érezhetem majd, milyen is az.

kütyü

Van egy kütyüm, aminek se funkciója, se értelme nincs, de még a szépség sem sorolható a tulajdonságai közé. A kütyü az kütyü, mert nem találok rá jobb szót. Tegnap hazahoztam egyet, mert materializálni szerettem volna valakinek, hogy ez a kütyü, és, hogy több, mint az elemeinek  összessége.

Néha visszhangoznak bennem a mondatok, melyekről tudomást se véve léptem át. Nem látják kívülről, hogy mennyit nyomnak, hisz nem esek össze az utcasarkon, ha rámtelepszik a súlya. Nem akaszkodom rá senkire, s nem dobálok át a szomszédnak se belőle. Eléldegélek vele. De dühös vagyok, mert nem tudják, mit harcolok, mit harcoltam meg ezzel, mire  felhagytam az önostorozással. Nem érzik, s nem is akarják, mert nagyanyámnak is csak annyi futott ki a száján, miután anyumtól már végighallgattam, hogy nem tudja a rólam kialakított képet, hogy festi majd újra, hogy neki milyen fájdalmat okozok ezzel.

Anyum egyébként még pénteken úgy tört be hozzánk, mint a hurrikán, aztán puszi-puszi meg nagyölelés neki. Én meg csak kapkodtam a fejem, hogy most akkor mi van?! Hisz én, aki mindenbizonnyal több időt töltöttem már el vele, mint anyum, nem rontok neki öleléssel, mert, mint már egyszer leírtam ez nálam lépcsőfok, s vele szerintem nemcsak most, de valószinűleg soha nem fogok eljutni odáig. Anyum is furán szelektál az engem körülvevő emberekből, mert általában olyanokról van mézesmázos véleménye, akikért én annyira nem vagyok oda. Tegnap egyébként azt is megjegyezte a szóban forgó egyénről (nevet kéne adni neki, mindenbizonnyal érthetőbb lenne akkor a bekezdés), hogy több időt kellene vele töltenem, menjünk moziba, vagy koncertre, vagy valahova, és jövőre szerintem egy esküvőt sem bánna. De én neki nem akarok kütyüt mutogatni.

És ilyenkor lesz igazán lényeges ez a szó, mert fontos, nagyon fontos, hogy annak, aki nekem úgy s annyira, annak, de csak annak, cipelek hazáig egy kütyüt.

tudja, kié, s tudja, miért..

én csak figyelek

időhiány

Annyi hatás ér, csak idő nincs rá, hogy a helyükre rakódjanak. Napok óta keresem a megfelelő polcot, s épp, mikor már úgy érzem megvan, derül ki, hogy túl nagy, amit odatennék, vagy épp túl kicsi ahhoz, hogy egy egész polcot szánjak rá.

Jönnek a múltból előmászó emberek, akik elvetik a magot, aztán úgy eltűnnek, hogy ihaj. Hétvége óta várok választ egy levélre. Lehet nem kellett volna írnom, s bármilyen elvárást is támasztani egy kósza üzenetre alapozva, de valamit vagy teljesen vagy sehogy, talán túlságosan is a végzetek embere vagyok. Az érzelmi játszmákat  a szívem vezérli, s nem az agyam, s talán a felnőtté válás egyik pillére, hogy az utóbbinak is megtanulok teret adni. Munka szerencsére sok van, így nem tudok vélt vagy valós körökön újra s újra körbefutni, talán jó is így, nem kell, hogy minden út vezessen valahová. 

Hiányzik, hogy valakivel beszélgessek a nyomokról, s ne a történésekről, az események jól meghatározható paramétereiről, a körülményekről vagy a kronológiai sorrendről, hanem a nyomokról, amiket bekövetkezve bennem hagynak a percek.

Holnapig döntenem kellene abban is, hogy mi a fontosabb nekem, az, hogy mit jelentek neki, vagy az, hogy nekem mit jelent ő? Mert nem mindegy, hogy azért teszek valamit, mert szeretem, vagy azért, hogy szeressen.

Meghívót összvissz 4 embernek küldtem eddig, úgyhogy családi a hangulat. Ezt a lemaradást is pótolnom kéne. :)

mert nekem is van egy vonalam

Általában oka van annak, ha vonalat húzunk, védekezés, biztonságkeresés, tisztán látás. Ha úgy döntesz, hogy átléped a vonalat, azt a saját felelősségedre teszed, de akkor miért van az, hogy minél láthatóbb a vonal, annál nagyobb a kísértés, hogy átlépjük?(..)
Nem tehetünk róla, ha egy vonalat látunk, át akarjuk lépni. Talán az élvezet miatt, amit az okoz, amikor az ismerőst felváltja az ismeretlen. Egyfajta bátorságpróba. Az egyetlen probléma, ha egyszer átléped, szinte lehetetlen visszafordulni.

mohamed jött

Szeretem, ahogy befészkeled magad az életembe.
Szeretem, ahogy nyelvbotlásból hazát mondasz, s valamiért egy pillanatra el is hiszem, hogy így van.
Szeretem, ahogy határokat rombolsz, s megtanítasz újra hinni.
Szeretem, ahogy kétértelműen fogalmazol, s ahogy játsszuk egymással a 'ki bírja tovább' játékot.
Szeretem, ahogy mosolyogsz, s ráveszel, hogy holtfáradtan GA-t nézzek.
Szeretem, hogy azt mondod, két napra jössz, s négy lesz belőle.
Szeretem, ahogy a sorozatokról beszélsz, mikor izzieről mutatsz videót vagy zenét kapcsolsz a telefonodon.
Szeretem, ahogy rám nézel, ahogy átölesz, s ahogy a kezemet fogod.

Mert tudod, szeretem, mikor vagy nekem.

több, mint ami

Annyi minden történik, főként jó dolgok, mert mostanában tényleg minden összejött, még az is, ami annyira reménytelennek látszott. A gépem viszont meghalt vagy legalábbis sztrájkol, ami nem igazán zavar még annak tudatában sem, hogy többek között a Lost, Ghost Whisperer és Született feleségek legutóbbi évadja mellett valószínűleg elveszett jónéhány film, zene és dokumentum. Annyi baj legyen ugyebár.
Mostanában kevesebbet írok, talán beszéddel is hasonlóképpen vagyok, de a mélyre ásással mindenképp. Úgy érzem, nincs kedvem belegabalyodni abba, ami nincs is, s olyan dolgokról elmélkedni, melyek a "ha" kategória törzselemei. Lehet elrohanok időnként, s igazán nyomot sem hagyok, se itt, se másban, de ha mindent leküldök a varázskútba, hogy választ kapjak a kérdések kérdésére, akkor tudom, hogy lesz, ami elmegy, s a sóvárgásom nem hozza vissza.
Nincs felkavarás. Érzem, hogy nincs. Csak izgalom pici félelemmel megpakolva, mert az új, mégha a régiből nőtt is ki, megmozgatja a legbiztosabbat is.

mostam :)